Bevezető

bevezető

Bevezető

Nem igazán ismerjük egymást. Csak a közeli barátaink életéről tudunk többet. De ért már meglepetés, hogy valaki egészen más képet alkotott rólam, mint amilyen vagyok. Talán veled is történt már ilyen.

Meglepően sok érdekes dolog történt meg velem az életben. Nyitott vagyok az új gondolatokra és próbálom toleranciával, megértéssel kezelni a számomra új és idegen élményeket és gondolatokat.

Sok mindennel foglalkoztam eddig, 2021. augusztusáig. Most 52,5 éves vagyok. Kiemelkedően jó eredményt értem el az élet pár területén. De a legtöbb ötletem, kezdeményezésem el sem indult vagy kudarcba fulladt. (Még hosszú az elérendő céljaim listája, amin munkálkodom.)

Nem most vágtam neki az életnek és nem vagyok pályakezdő. Folyamatosan keresem és tanulom és kipróbálom, hogy mi vezet jó eredményre az élet különböző területén. Már rendelkezem – nem kevés -, tudással, ami hasznos lehet mások számára. (Én magam hihetetlenül értékes dolgokat tanultam, kaptam másoktól (ingyen is). Igyekszem továbbadni.)

Ez a weboldal egy kis ízelítő a sok különféle dologból, amivel megpróbálkoztam vagy amivel most foglalkozom, és amiben jó eredményt értem el. Bízom benne, hogy  találsz itt olyasmit, ami könnyebbé teszi az életed és a céljaid elérését!

És kapásból itt az első:

Érdekes tapasztalat: Mindig is problémám volt a helyesírással. Ez sokat javult az évtizedek alatt. De emiatt sokszor gondoltam magamra rossz képességűként, lekicsinylően. Az iskolában gondoskodtak arról, hogy rosszként, értéktelenként gondoljunk magunkra. Ezt az értékrendet sokszor a szülők is átveszik, és ez alapján „szeretnek” vagy büntetnek. A társadalmi jólét (az elfogadás, megbecsülés) függ a helyesírástól. Gondolj csak bele.

Hála az automata helyesírás ellenőrző programoknak a Windows-ban (1993 óta) és a Google-ban, ez a stigma (szégyenbélyeg) orvosolható (gyógyítható, megoldható).
[Megjegyzés: És itt tudsz utánanézni szavak jelentéseinek, ami nagyon fontos, mert ez növelheti az IQ-t és így az eredményességet az élet sok területén. Még a helyesírást is javíthatja: Szuper szótár!]

A sztori: egyszer egy üzleti konferencián egy híres, neves előadó, egy gazdag üzletember, egy elismert oktató, tucatnyi könyv szerzője, egyfajta tanulási és oktatási módszertan elméleti és gyakorlati szakértője valami ilyesmit mondott: “Rettenetes a helyesírásom, és nem csak az enyém, hanem a … és a … is.” És felsorolt pár általam is nagyra becsült és személyesen is ismert szerzőt. Ezt nem gondoltam volna.
Tudtam, hogy az írók anyagait sokszor és többen is átnézik a kiadás előtt, de azt nem, hogy egyes elismert írók helyesírása rettenetes, ez elképzelhetetlen volt számomra. Ezen nagyon meglepődtem.

Ez a felfedezés is hozzájárult ahhoz, hogy ne értékeljem le magam, azaz ne kisebbítsem az önmagam értékéről alkotott elképzelésem.
Érdekes, úgy tűnik, hogy azok a gondolataink önmagunkról, amelyek lekicsinylők, negatívak, vagy erősen kritikusak (gyengeségeket, helytelenségeket kiemelőek) azt mások mondták. Általában igaznak fogadtuk el egy ilyen kijelentéseit vagy egy trauma (fájdalmas baleset, sérülés vagy nagy veszteség) során hangzott el. Ezért ezek rögzültek a gondolkodásunkban.

Ezt egy barátom viccesen így fogalmazta meg: “Nem magadtól vagy hülye, sokan segítettek ebben.”

[Megjegyzés: Egy ideje a csodálatos párom, Adrienn átnézi és javítja az írásaimat, mielőtt publikálnám (a nagyközönség elé tárnám.) Ha hibát találsz, azt nem nézte át, vagy utólag beleírtam.]

Igazán megtisztelő és nagyon jól esik, hogy figyelmet, érdeklődést és időt szántál rám és a végigolvasásra! Nagyon köszönöm!

Ha némi értékkel bírt ez az írás számodra (mi is volt az?) és, ha szeretnél biztatni, akkor ezt itt tudod két kattintással jelezni számomra. Amit külön is szeretnék megköszönni!

[Itt vannak a további bejegyzések, írások: Blog]

 

Facebook hozzászólások